Sajtóanyag

Intim Torna Illegál

Az Intim Torna Illegál 2010-es megalakulása óta hazánk egyik kedvenc koncertzenekara, a klub- és fesztiválélet egyik legenergikusabb produkciója, amely mély gondolatokat tálal fülbemászó slágerekbe csomagolva, melyekből a Vágjál lyukat a kádba egyenesen szlogen lett, de a Mennyország kapuján át a Köszönöm szépen-ig vagy az idei Feltettem a polcra a szívemet-ig számos dal megjárta a rádiós slágerlisták tetejét. Képviselték már Magyarországot Európa legrangosabb showcase-eseményén, a Eurosonic fesztiválon. A megújult zenekar a 2017-es Köszönöm szépen EP dalait is beépítve 2018-ban egy egységes albummal jelentkezett Élni jöttünk címmel, melyről decemberben a BÚÉK című filmben is hallható Minden kedden című dalhoz készült a filmvígjátékhoz kapcsolódó videoklip. A fizikai formátumban, MOL-kutaknál kapható album aranylemez lett. A zenekar mindezt megünnepelendő 2019 elején vadonatúj fényekkel és a Hibátlan című dallal is megajándékozta rajongóit, majd tavasszal példa nélküli módon számot írt és klipet készített az ittas vezetés ellen. A Feltöltve című dal mérföldkő abban az együttműködésben, amely egy éve indult a HEINEKEN az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) között e veszélyes jelenség visszaszorítása érdekében. A dalban közreműködik a Készenléti Rendőrség rézfúvós zenekara is, amely fellépett az ITI június 20-i koncertjén is a Budapest Parkban.

Tagok:

  • Dorogi Péter - ének, gitár
  • Gálos Ádám - dob
  • Nádasdi János - ütőhangszerek, rap
  • Bikali Sándor - basszusgitár

Spotify: https://spoti.fi/2GTUhcd
YouTube: https://bit.ly/2IszMFW
Instagram: https://bit.ly/2BLSinq
Facebook: https://bit.ly/2x69Eep

Kiemelt események

  • 2011 - A Hipnotizőr király című ITI-himnusz a Fonogram Magyar Zenei Díj jelöltjeként „Az év magyar dala” kategóriában indulhatott
  • 2012 - A zenekar Magyarországot képviselte Európa legrangosabb showcase-eseményén, a hollandiai Eurosonic fesztiválon
  • 2012 - A Kísérlet című album single-je, A mennyország kapujában több hétig vezette a Petőfi Rádió toplistáját
  • 2012 - A Hipnotizőr király című dal a SZÉP-kártya televíziós reklámzenéjeként is hallható
  • 2013 - Az Intim Torna Illegál a MOL Bringaprogram arca lett
  • 2014 - A teltházas koncertek és turnék mellett a zenekar játszhatott az Arctic Monkeys vagy az Iron Maiden előtt is
  • 2014 - A számon a szívem című dal lett a Tusványosi Nyári Egyetem himnusza, mely azóta is a fesztivál emblematikus dala
  • 2015 - Az Örökké című dal, mely az ITI egyik legnagyobb slágere, az MTVA Duna csatornáján bemutatott Egynyári kaland című sorozat főcímdala lett. Ugyancsak ekkor indult útjára a Balatoni nyár című magazinműsor a közszolgálati adón, melynek főcímzenéjét a zenekar frontembere, Dorogi Péter jegyzi.
  • 2016 - Az átalakult ITI Nem adom fel című dala videoklipjét Tunéziában vette fel
  • 2017 - A Köszönöm szépen, jól vagyok című dal az előző év kedvencének számító tévés sorozat, az Egynyári kaland második évadának záró dala lett
  • 2018 - A Minden kedden című dal a Goda Krisztina által rendezett BÚÉK című filmvígjáték betétdala lett: az ehhez készített klip vezette fel a filmpremiert is
  • 2019 - A Feltöltve című dal mérföldkő abban az együttműködésben, amely egy éve indult a HEINEKEN az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) között e veszélyes jelenség visszaszorítása érdekében. Az ITI által írt dalban közreműködik a Készenléti Rendőrség rézfúvós zenekara is, amely vendégként részt vett a zenekar június 20-i Budapest Park-beli koncertjén is.

Diszkográfia https://spoti.fi/2GTUhcd

Albumok

  • Cirkusz (2010)
  • Kísérlet (2012)
  • Mindenkinek igaza van (2014)
  • Élni jöttünk (2018)

Kislemezek

  • Hipnotizőr király
  • ITI (angol nyelvű)
  • Vágjál lyukat a kádba
  • A mennyország kapujában
  • Felhő fenn az égen
  • Számon a szívem
  • Örökké
  • Nem adom fel
  • Köszönöm szépen, jól vagyok
  • Hibátlan
  • Feltöltve

Videoklipek https://bit.ly/2IszMFW

  • Hipnotizőr király
  • Albérletem
  • Vágjál lyukat a kádba
  • A mennyország kapujában
  • Felhő fenn az égen
  • Mindenkinek igaza van
  • Nem szalad el
  • Az időtlenség kora
  • Nélküled
  • Nem adom fel
  • Köszönöm szépen, jól vagyok
  • Feltettem a polcra
  • Minden kedden
    Feltöltve

Kontakt:

  • https://www.facebook.com/IntimTornaIllegal
  • http://www.intimtornaillegal.hu/
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.